Kedves Barátaink!
Elérkezett végre a várva-várt karácsonyeste, amikor ígéretünkhöz híven letesszük a fa alá az új Fortepant. Nagyon siettünk, hogy időre elkészülhessünk és izgatottan jelenthetjük, hogy rendben és szépen kisült a kalácsunk, amit most már bárki megkóstolhat a Fortepanon.
Bár első ránézésre nem sok minden változott az oldalon és a gyűjteményben, mégis sok munka van mögöttünk. A képek leírómezőjének egy része címkealapú lett, ami azt jelenti, hogy a linkelhetőség mellett szótárként is szolgál, ami a különböző névvariációk kezelése szempontjából nélkülözhetetlen. Próbálják ki máris, egyelőre még csak az egyetlen tesztvárossal, Béccsel. Meg fogják látni, a magyar mellett az angol Vienna és a német Wien szavakkal is hoz találatot.
Apropó, keresés: a keresőnk is okosabb lett. Egyszerre több szóra is lehet keresni már, szűkítve ezzel is a találatokat. Listázható például az összes balatoni templom ezzel a két szóval, ha beírjuk őket a keresőbe, simán, egymás mellé.
A legnagyobb ajándék azonban az, hogy mostantól kezdve bárki, egyszerű regisztrációt követően a felvételre jellemző és hangulatát, tárgyi világát jól leíró címkéket ragaszthat a képekhez. Még nem tudjuk, hogyan fog beválni ez az új funkció, ezért valamennyi címkét az adminisztrátornak kell jóváhagynia, így a mechanizmus az elején még nem lesz annyira és gyors és automatikus. Bár, ami azt illeti, lehet, hogy az aggodalom felesleges, hiszen már most, az élesítés első órájában, még a hivatalos bejelentés előtt többen észrevették a változásokat, regisztráltak és bőszen címkéznek! Erre ösztönzünk másokat is, és azt, hogy ezt hogyan is tegyék, készítettünk egy rövid útmutatót, amit érdemes alaposan átolvasni a munka megkezdése előtt.
De mire is jó ez az egész? Amellett, hogy izgalmas és jó játék, nyilván értelme is van, s ezt leginkább azok fogják értékelni, akik képeinket illusztrációnak használják, vagyis azok, akik eddig is nagy számban vitték hírül a világba, hogy létezik ez a képarchívum.
A fejlesztésnek azonban ezzel még nincs vége! Januárban folytatjuk és hamarosan minden regisztrált felhasználónk önálló, saját gyűjteményeket hozhat létre a Fortepan felületén, amit link formájában továbbküldhet, vagy tetszőleges méretben beágyazhat külső weboldalakba.
Fogadják szeretettel az ajándékot, amit Önök és a Fortepan közösen hozott létre, hiszen az Önök áldozatos és gyors támogatása nélkül aligha jöhetett volna létre ez a nagyszabású fejlesztés, aminek első fele, a címkézés tehát ettől az órától fogva éles. Köszönet illeti azokat, akik a költségeket összeadták és azokat, akik az informatikai hátteret biztosították. Nekik és a Fortepan valamennyi látogatójának ezzel az újdonsült címkéből generált fényképsorozattal kívánunk békés karácsonyi ünnepeket és boldog újévet.
Barátsággal: a Fortepan szerkesztősége
Minden új sorozatban van pár kép, amikről az szokott eszembe jutni, hogy hogy élhettünk ezek nélkül eddig? 
Igazi fotótörténeti ritkaságokat is tartogat a mostani anyag. 
És a végére hagytuk a legkalandosabb fotókat, 
De nekünk pont ez tetszik benne. A Népfront választásoktól, a Fekete Bárányok rockfesztiválig, közte és utána sok-sok romániai képpel, külön-külön is regényes dolgok. Tamás, egyszer meg kéne írni a történetüket!
Akácz Gábor Auckland/Új-Zéland - Andai György Budapest - Aradi Szilárd Budapest - Balázs Gergely Budapest - Baráth Endre Budapest - Bartók István Budapest - Benedek Tamás Budapest - Bernád Dénes Osli - Bohus Csaba Budapest - Bohus Tamás Brüsszel/Belgium - Boromisza János Budapest - Büködi László Nyárlőrinc - Dr Csaba Béla Budapest - Csite Norbert Zalaegerszeg - Déri Veronika Szentendre - Donkó Katalin Budapest - Farkas Árpád Százhalombatta - Farkas Gyula Budapest - Fehérvári Józsefné Budapest - Gyarmati-Szabó István Budapest - Gyimesi Zsolt Vác - Halmai Ágnes Brüsszel/Belgium - Hegedűs Judit Budapest - Horváth Tibor Budapest - Ihász-Tóth Dániel Budapest - Jakab Csabas Székesfehérvár - Kakuszi Ágnes Budapest - Kappéter Ákos Budapest - Karcagi Imre Budapest - Kassai László Budapest - Katona Péter Pécs - Kádár Piroska Kiskunfélegyháza - Kerényi Zoltán Budapest - Király Zsuzsanna Budapest - Kiss Dávid Budapest - Kiss László Cork/Írország - Kónya Sándor Miskolc - Kovács P. Gábor Budapest - Kővári Brigitta Budapest - Lőrinczi Ferenc Veszprém - Makláry Katalin Norfolk/UK - Máté Balázs Kista/Svédország - Mattiassich Péter Budapest - Márkus Benjamin Budakalász - Meder Zsombor Maastricht/Hollandia - Nádori Péter Budapest - Nagy Gábor Budapest - Négyesi Károly Vancouver/Kanada - Németh Miklós Budapest - Ocskay Imre Budapest - Orbán Ádám Budapest - Orbán Melinda Szekszárd - Örvényesi Béla Budapest - Papp Ágnes Budapest - Papp Géza / Fővárosi Blog Budapest - Péterfy Áron Budapest - Pohl Tibor Verőce - Polgár Péter Budapest - Rajcsányi Gellért / Mandiner Budapest - Rácz Róbert Budapest - Rell Tamás Budapest - Rédei János Budapest - Rév István Budapest - Ribarits Gergely Carrollton/USA - Ritter Dávid Budakalász - Robitz Anikó Budapest - Simon Gábor Gödöllő - Somlai István Budapest - Norbert Streitmann Budapest - Szabó Ádám Eger - Szabó István Budapest - Szabó Márton Budapest - Szávai István Budapest - Szedlák Zoltán Miskolc - Szeman Krisztina Budapest - Székács András Birkerod/Dánia - Székely Márton Budapest - Szvetecz Róbert Budapest - Tallódi László Debrecen - Telegdy Péter Budapest - Tímár Andor Budapest - Varga Bálint Bécs/Ausztria
Akácz Gábor Auckland/Új-Zéland - Anday Lajos György Budapest - Balázs Gergely Budapest -Bartók István Budapest - Bernád Dénes Osli - Bohus Csaba Budapest - Bohus Tamás Brüsszel/Belgium - Boromisza János Budapest - Büködi László Nyárlőrinc - Csite Norbert Zalaegerszeg - Déri Veronika Szentendre - Donkó Katalin Budapest - Farkas Gyula Budapest - Fehérvári Józsefné Budapest - Gyimesi Zsolt Vác - Halmai Ágnes Brüsszel/Belgium - Jakab Csabas Székesfehérvár - Kakuszi Ágnes Budapest - Kappéter Ákos Budapest - Kassai László Budapest - Katona Péter Pécs - Kerényi Zoltán Budapest - Király Zsuzsanna Budapest - Kónya Sándor Miskolc - Kovács P. Gábor Budapest - Máté Balázs Kista/Svédország - Mattiassich Péter Budapest - Márkus Benjamin Budakalász - Meder Zsombor Maastricht/Hollandia - Nádori Péter Budapest - Négyesi Károly Vancouver/Kanada - Orbán Melinda Szekszárd - Papp Ágnes Budapest - Papp Géza / Fővárosi Blog Budapest - Polgár Péter Budapest - Rajcsányi Gellért / Mandiner Budapest - Rácz Róbert Budapest - Rell Tamás Budapest - Rédei János Budapest - Rév István Budapest - Ribarits Gergely Carrollton/USA - Robitz Anikó Budapest - Simon Gábor Gödöllő - Somlai István Budapest - Szabó Ádám Eger - Szabó István Budapest - Szabó Márton Budapest - Szávai István Budapest - Szeman Krisztina Budapest - Székely Márton Budapest - Szvetecz Róbert Budapest - Tallódi László Debrecen - Tímár Andor Budapest – Varga Bálint Bécs/Ausztria
A képek gyűjtése, szkennelése és publikálása mellett igyekszünk a honlap technikai hátterét is javítani. Olvasóink és mi is hosszú ideje érezzük, hogy az időközben harmincezresre duzzadt képarchívum kezd végérvényesen kezelhetetlenné válni az archiválás és a részletes keresés hiánya miatt. Örömmel jelentjük, hogy ez a probléma még az idén megoldódhat! Néhány héten belül számos új funkcióval bővülhet a Fortepan felülete. Ezek közül legfontosabb az on-line címkézés lesz. A feladat a képek mellé felvinni az adott fotó tárgyi világát, hangulatát tükröző kulcsszavakat. Vagyis ezentúl közvetlenül a látott kép mellé illeszthetjük a képre legjellemzőbb szavakat és kifejezéseket, amiket a honlap keresője is látni fog majd. Így a jövőben nem csak helyszínekre kereshetünk majd, de tárgyakra, képtípusokra, élethelyzetekre is. Sőt, a kulcsszavak angol fordításával hirtelen nemzetközi fotóarchívummá is válhat a Fortepan.
ketten, – Mészáros Zoltán és Ofner Károly – több száz képpel jelentkeznek. Mindkét anyagról külön is szeretnénk majd írni a Fortepan Blogon, így itt most csak röviden. Mészáros Zoltán biológus, kertészmérnök 1956 és 73 között készített fotóit több részletben láthatják majd. Ezúttal az első évek magával ragadó sorozatai kerültek föl a honlapra: a hűvösvölgyi vitorlázó reptérről, badacsonyi szüretekről, kaktuszházakról és zempléni túrákról, Kazincbarcikáról és Bajáról, de mindenekelőtt a Balatonról, fügefával, napfényes mezőkkel vagy méteres jéggel.
adják, az Ofner albumokat látva azonban nem tudtunk nemet mondani. A 
A pusztán lelkesedésből életre hívott és működtetett Fortepan történetében egyébként nem ez az első együttműködés állami fenntartású közgyűjteménnyel: a tavaly felfedezett, ugyancsak páratlan értékű 
Id. Konok Tamás képei ez idáig csak a fotós szakma legszűkebb berkeiben voltak ismertek. Néhány színes diát közölt már a Színes Magyarország című 2003-as kötet és egy kevés bekerült a kecskeméti Fotótörténeti Múzeum gyűjteményébe is. Azonban ez az első alkalom, hogy egészben látható id. Konok Tamás fotográfusi pályájának íve.
1922-ben avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. Katonai pályafutását a gyalogságnál kezdte, majd a Honvéd Légierőknél folytatta. A repüléssel családja kívánságára a húszas évek végén felhagyott. 
1928-ban megnősült, feleségével, Sándy Piroskával még abban az évben Budapestre költöztek Sándyék Toldy Ferenc utcai házába, ahol Konok sok szempontból más társadalmi közegbe került. Apósa, Sándy Gyula korának elismert építésze és megszállott amatőr fotográfus volt. Valószínű, hogy innen kapott kedvet a fiatal tiszt a fotózáshoz.
Győrben, ahol katonatisztként szolgált, lakásán fotólaboratóriumot rendezett be. Miután alaposan megtanulta a fotókémiát, az előhíváshoz szükséges vegyszereket is maga állította össze, a papírképek és negatívtáskák hátoldalán nem egyszer rögzítve a kép előhívásához szükséges anyagok összetételét és a hívási időket. Mint hivatásos katonatiszt, kedvtelésének csak a szolgálatok után tudott hódolni, nem egyszer éjszakába nyúlóan. Gondosan megkomponált képei főleg a magyar tájakat, városokat, falvakat és embereket mutatják be. Beállításai a fény és árnyék nagyszerű ötvözetei. Konokot és művészetét nemcsak a profikból álló szakma, hanem maguk a fotográfiák is kiemelik az amatőr fényképészek százezres táborából.
1942. február 1-én, az akkor már őrnagy Konok Tamást az újonnan felállított haditudósító század egyik parancsnokává nevezték ki. A haditudósítók 1942 júniusában mentek ki a keleti frontra, de már decemberben, a doni katasztrófa előtt visszarendelték őket. A fennmaradt képek között nem találunk igazi hadi eseményeket bemutató fotókat, még a katonai vonatkozású képek száma is viszonylag csekély. A háború inkább csak közvetve jelenik meg a fennmaradt képeken: hadifoglyok, lerombolt városok, falvak és a hadtáp körletének mindennapjai. A hómezőkön átvonuló sereg is inkább tájkép, mint csata előtti vagy utáni felvétel. Nem volt igazi tudósító, fotóriporter, nem a pillanatnyi helyzetek, hadi események izgatták elsősorban. Konok nagyobbrészt nem a háborút fényképezte, hanem a környezetét: a lakosságot, az orosz falu életét, a tájat, a rá oly jellemző, idilli beállításokban.
1944 januárjától a győri 16/I. zászlóalj parancsnoka lett. A közismerten németellenes főtisztet a német megszállás után a keleti frontra vezényelték. Szálasi hatalomátvétele után nem esküdött fel a nemzetvezetőre, így távollétében halálra ítélték. 1945 januárjában katonái egy részével átállt az orosz csapatokhoz, majd Debrecenbe ment, ahol az Ideiglenes Kormánynál jelentkezett a németellenes harcra.
Mindennapjait a műtermi megrendelések és a riportok: az üzemi élet és az ünnepi felvonulások dokumentálása töltötték meg. Az ötvenes években többször zaklatták, majd a forradalom után minden ítélet nélkül több hónapra be is börtönözték. 1968-ban rokkant egészségi állapotban feladta iparát és feleségével Csepelre költözött, ahol két évvel később elhunyt.
Id. Konok Tamás (1899-1971) művész és katonatiszt volt egyszemélyben. Az 1930-as évek közepétől korának fotós krónikása. Győr, Sopron, a Szigetköz és szülőföldje, a Felvidék voltak legkedvesebb fotótémái. Mint hivatásos katonatiszt és amatőr fotós, a haditudósító század egyik parancsnokaként, páratlan képeket készíthetett 1942-ben, a keleti fronton. Egy igazi anti-Capa volt, aki kerülte a riport helyzeteket és szívesebben készített komponált felvételeket. A háború után kedvelt hobbijából kényszerű hivatás lett. Miután a honvédségtől elbocsájtották, ötven évesen fotós mestervizsgát tett és megélhetésképp műhelyt nyitott a saját győri lakásában.
Hihetetlen, de meglett a titokzatos "Velencei fényképalbum" szerzője, 
Két évvel ezelőtt különös albumot kaptunk egyik látogatónktól. Első ránézésre könyvnek tűnt, de nem az, hisz kizárólag eredeti fotónagyítások szerepelnek benne. A 140 oldalas album minden lapja egy-egy fénykép, időrendbe szerkesztve. Minden kép alján írógéppel írva a helyszín és az időpont szerepel, az első lapon “France 1958”, az utolsón “Paris, juin 1968.” A képek elé egy-egy ív fehér írólapot kötöttek, mintha a fotókhoz tartozó bevezető szöveg vagy valamiféle kommentár helye lenne. Talán a kötet egy fotográfus könyvterveként készült?
Először arra gondoltam, hogy megpróbálom én is eladni, de mint annyi üzleti tervem ez is csődöt mondott. A szerző azonosítása reménytelennek tűnt, jó pár órát eltöltöttem az interneten keresgélve, hátha ráakadok, de eredmény semmi. Közben a Fortepan is sokat változott. Elkezdtek külföldi képek is megjelenni a gyűjteményben, így most nyáron arra gondoltam, jöhet a “Velencei album” is. Jó helye lesz nálunk. Első körben 33 fotót tettünk föl a honlapra, megfejtés a Fórumra azonban még egyetlen képhez sem érkezett, ami nem baj. Hátha ez a kis cikkecske fölkeltette valakiben az érdeklődést és van kedve utánajárni, vajon ki lehet a “velencei album” jó szemű francia szerzője? Minden ötletet szívesen veszünk! Sőt, tudják mit? Ha valaki megtalálja a szerzőt, megkapja tőlünk ajándékba az eredeti albumot!
Három évvel ezelőtt valami olyasmivel kezdtük a honlap bevezető szövegében, hogy “a Fortepan egy nemlétező Archívum, se címe, se számlaszáma nincs”. Mára kicsit megváltoztunk, létező Archívum lettünk (a szó metaforikus értelmében biztos: pár hete az utcán azt hallottam egy zöld-sárga telefonfülkére mutató lánytól, hogy “ez tiszta Fortepan”). Idéznek minket, (nem minket, a képeinket, az Önök képeit), hivatkoznak ránk, leginkább az alapötletet és az ingyenességet dicsérve. Hogy a szakmai körökre is bármilyen hatással lettünk volna, azt kétlem. Három év alatt egyetlen állami Múzeum sem keresett meg minket, egy-egy fotó, gyűjtemény, vagy szerző iránt érdeklődve, és úgy tűnik, az ingyenesség sem tűnik vonzó filozófiának az állami fenntartású közgyűjteményeknél. De talán nem erről kell most írni...
A képek első gyors rendszerezése során kiderült, hogy a végül is pontosan 566 darab negatív között több mint kétszáz olyan felvétel van, amelyek valóban minden kétséget kizáróan Rados Tamás szűkebb családját ábrázolják. Ezeknek a képeknek a legtöbbje soproni, illetve bátaszéki lakásokban készült, ünnepek alkalmával, egy részük balatoni nyaralás, illetve budapesti kirándulás során, néhány pedig eddig azonosíthatatlan helyeken, általában különböző keresztek, kálváriák, vagy emlékművek előtt-mellett. Van aztán csaknem harminc olyan negatív, amelyeken egyházi személyek, szerzetesek, irgalmas nővérek látszanak; ezeknek a képeknek egy része jól azonosíthatóan a pannonhalmi apátságban készült, ami gyakorlatilag a bizonyosságig erősítette azt a sejtést, hogy a képeket valóban Rados Tamás készítette. A további képek között van tízegynéhány korabeli soproni látkép, és végül csaknem háromszáz olyan felvétel, amelyeknek készítési helye, illetve a rajtuk látható személyek egyelőre nem azonosíthatók pontosan.
valamint néhány üres fotóalbum, amelyek egy részében egykori pannonhalmi szerzetesek nevei vannak beírva a kitépdesett képek alá. Előkerült több, alighanem még a képek készítésének idején – az akkor divatos cakkos szélűre – lenagyított pozitív kép is. Arra pedig, hogy Rados Tamás annak idején valóban készíttetett pozitívokat a negatívjairól, az is utal, hogy a tárolásra használt tasakokra saját kézírásával írta rá: „Mindegyikről egy-egy nagyítás készítendő. Felesleges részlet elhagyandó. Felület, nagyság, színezés, adjusztálás megválasztását önökre bízom. A balatoni képeknél vigyázni arra, hogy a víz vízszintes legyen!” 
A gyermek horvát származású édesapja magyar királyi adótiszt volt, akinek egyik lánytestvére egy győri zárdában szerzetesnőként élte le az életét, egy másiknak fia pedig később Kónyban lett plébános. Ő maga „nyugalmazott állampénztári igazgatóként” 1954. október 6-án hunyt el Sopronban. Édesanyja az olasz családi gyökerekkel rendelkező Almer Gizella volt, aki hét évvel később követte férjét.
És ettől fogva Rados Tamás az 1967. május 2-án bekövetkezett szívrohamáig a Pannonhalmi Főapátság lakója lesz. Klasszika-filológia történetet, latin nyelvtant, római irodalomtörténetet tanít volt alma materében. Latin fordítási gyakorlatokat vezet a hallgatóknak, ő lesz a főiskola intézetei közül a klasszika-filológia szeminárium vezetője, sőt később a Budapesti Philológiai Társaság is válaszmányi tagjai közé választja. A tanítás mellett számos publikációja – tanulmányok, könyvismertetések – jelenik meg különböző szaklapokban, de ír értekezéseket a szerzetesi életről, valamint egyes szentek munkásságáról is. Emellett rengeteget fordít, pápai és zsinati dokumentumokat, enciklikákat, kongregációkat. A Pannonhalmi Főapátság Kézirattárában a BK 787. szám alatt, Rados Tamás hagyatékában is találhatók további szentbeszédvázlatok, regulamagyarázatok és egyéb egyházi jellegű írások, sőt saját naplószerű feljegyzéseinek egy része is. És éppen itt egy érdekes fordítás, az egyetlen olyan írásos anyag, ami arra utal, hogy Rados Tamás valamiképpen foglalkozott a fényképészettel is: „Fényképalbum-tervezet a szerzetesi életről”. A részben kézzel, részben írógéppel írt 48 oldalas szöveg a volt amerikai újságíró, ám később az egyik legszigorúbb regulájú szerzetesrend, a trappisták egyik kolostorába beköltözött Thomas Merton könyvének fordítása egy 1957-es wiesbadeni német nyelvű kiadás alapján.
és gyermekeikről, az 1938-ban született, de 1946-ban, nyolc éves korában meghalt Sándorkáról, a napvilágot 1940-ben meglátó Piroskáról, a négy évvel fiatalabb Máriáról és a béke első évében született Gizelláról készített. És talán nemcsak a biztosnak látszó menedék volt az oka, de a családi összetartás jele az is, hogy a nagy világégés magyarországi viharai közepette a Bátaszékről elmenekülni kényszerülő Rados Gizella férjével és gyermekeivel, és persze sok más földönfutóval együtt éppen Pannonhalmán, az apátságban, szó szerint is „Tamás testvér” és szerzetestársai védőszárnya alatt vészelte át a világháború utolsó heteit. Amikor a bevonuló orosz katonák megtalálják T. Sándor levetett katonaruháját és átkutatják érte az apátságot, sógora az, aki egy gyóntatószékbe bújtatva megmenti őt. Később az erdőmérnök sokpecsétes igazolást is kap a rendtől – egy fényképpel ellátott, cirill betűkkel írtat egyenesen az akkori főapát, „Chrysostomus Kelemen” nevével ellátva –, miszerint ő erdőőrként az apátság központi számvevőségének a tagja.
Az azonban még ennél is érdekesebb kérdés, hogy vajon miért szakad meg a fényképek sora 1947/48 táján (hiszen például éppen a képek „fellelőjéről”, a T. család 1949-ben született legifjabb tagjáról már egyetlen felvétel sem készült)? Talán csak az addigra már „elavulttá” vált, jó tizenöt éves masina kora, állapota miatt nem vette többé kezébe a gépet Rados Tamás? Netán nem kapott volna többé filmet a Zeiss Ikonba, új, korszerűbb gépre pedig nem volt pénze? Vagy sokkal inkább a kor, a „fordulat éve” szellemében kellene keresni az okokat? Abban, hogy ezekben az időkben nyilván nemigen volt a rendszernek tetsző látvány egy fényképező szerzetes, és hogy a „húr feszítése” sem igen látszott érdemesnek? Hiszen azt ma már jól tudjuk, hogy Pannonhalmán ezekben az időkben nemegyszer tartottak házkutatást, ami miatt ő maga sem a szobájában, hanem az épület egyéb helyein eldugva tartotta bizonyos feljegyzéseit. De azt is tudjuk, hogy 1956 őszén, amikor a forradalom napjaiban a győri rendőrség épületéből a felkelők kidobálták az utcára az ott talált papírokat, azok között a városban járó pannonhalmiak Rados atya jó néhány levelére is rábukkantak. És még évekkel később, 1960-ban is, amikor január közepén újra ellátogat Sopronba a szeretteihez, naplójegyzeteiben Rados Tamás arról ír, hogy mennyire örül, hogy mostantól az ötnapos családi látogatás alkalmával már elegendő, ha szülővárosában csak a határrendészetnél jelentkezik be, mivel az új, éppen akkor bevezetett „enyhítő” rendelkezések szerint a rendőrségen ugyanezt már nem kell megtennie. Egy évvel később viszont tehetetlen szomorúság süt a soraiból, amikor azt a tortúrát veti papírra, ahogyan az édesanyja halálhírét közlő táviratra Győrben fél nap alatt sikerül csak határsáv-engedélyt kapnia, hogy hazasiethessen a halottas ágyhoz. A megváltozott helyzetből adódó befelé fordulás jelképe az a tény is, hogy 
Rados Tamás ezekben az években a sokkal magányosabb foglalatosságot igénylő bélyeggyűjtést választja hobbijául. Jelentős gyűjteménye volt Szűz Máriát ábrázoló bélyegekből, ezt azonban később segítségképpen elküldte egy éppen szükséget szenvedő volt apácának, hogy az a gyűjteményt pénzzé tehesse.
A szokatlan technikájú és korú képsorozat sokakat meg is ihletett. Íme egy panorámakép, amelyet egyik felhasználónk több különálló felvételből állított össze. (A kép letöltve nagyobb méretben is elérhető!)
Hogy a szenzáció kifejezés szakmai szempontból is megalapozott, az hamarosan kiderült, amikor ellátogattunk a legnagyobb történeti fotógyűjteményünknek otthont adó, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába. Az 
akik nagy örömmel látták a muzeológusok, Dr. Lengyel Beatrix főosztályvezető és a sztereófényképekre szakosodott szakértő, Bognár Katalin lelkesedését. Természetesen a Fortepan is jelen volt az ünnepélyes aktusnál. A Nemzeti Múzeum köszönetét örömmel és büszkeséggel be is „zsebeltük” és azonnal meg is osztjuk a sok megfejtővel, akik a Schoch képek szerteágazó helyszíneit hihetetlen lelkesedéssel 
A helyszínt 
A kegyetlen és látványos megtorlás, melynek során a keresztutcákból egyszerűen belelőttek a szemközti házakba, a pszichikai hadviselés egyik formája volt a forradalom napjaiban. Sok pesti bérház esett ennek áldozatául, többek között ez is. Nem csoda hát, hogy megakadt rajta egyik hűséges látogatónk szeme, akinek eszébe jutott, hogy nagyszülei fényképhagyatékában is talált valami ilyesmit, pontosabban éppen ezt a házat. A négy képből álló sorozat, amelyből az egyiken a Ferenc körúti ház látható, egy könyvből csúszott ki a hagyaték rendezése során. "Soha nem beszéltek róla nekem és a családon belül tabu téma maradt, pedig már 46 éves vagyok és 2008-ban mikor elhunyt akkor sem voltam kisgyerek. Meglepődve és büszkén olvastam a fényképek hátoldalán nagymamám keze írásával a forradalom szót és a dátumot" - írja Vasszi Gábor, aki meg is osztotta velünk a képeket. Köszönet érte!
A Fortepant lassan három éve szerkesztve, sokezer fénykép megfordul az asztalunkon, mégis időnként földbe gyökerezett lábbal állunk és nem értjük, amit látunk. Ez történt akkor is, amikor Nagy Gyula családjától megkaptuk azt a negyven tekercs kisfilmet (több mint 1000 felvétel!), amiket szerzőnk ‘56 őszén készített és amik nem csak az 1957 júniusi házkutatást élték túl, de a végtelennek tűnő Kádár-korszakot is. Itt tehát nem a jellegzetesnek mondható amatőr tudósítóval van dolgunk, aki néhány képen megörökítette az utcai harcok nyomait, hanem egy tudatosan dokumentáló, helyenként fotóriporteri tehetséggel tudósító, megszállott fotóssal.
Ennek az alaposságnak köszönhetően elmondhatjuk, hogy minőségileg is páratlan dokumentációval van dolgunk. Nagy Gyula éles, szépen fotografált képein megelevenednek előttünk a résztvevők, tüntetők és fegyveresek, suhancok és joviális polgárok, kenyérért sorban álló vagy hőseiket gyászoló asszonyok, munkás, paraszt, értelmiségi - mondhatnánk, ha mondana még ilyesmit valaki.
A mi XX századunkról az is tudható, hogy a képek élete sokszor nem a családi albumokban ér véget. Nagy Gyula képei még albumokba sem kerültek, hisz mire lenagyíthatta volna a fotókat, ez már életveszélyes vállalkozásnak számított. A forradalom ügye melletti elkötelezettsége azonban újabb akcióba sodorta szerzőnket. Egy barátján keresztül kapcsolatba került 
És most itt állnak a képek Önök előtt, az eredeti teljes negatív anyag digitalizált változatában. Emlékezésül Nagy Imrére és társaira, és minden áldozatra, akik ebben a forgatagban vesztek el, a Károlyi kert és a Bakáts-tér halottaira, az összeégett és mésszel leöntött szovjet harckocsizókra, a Köztársaság-tér őrületében elpusztultakra, és a Corvin mozi padlója alá temetettekre.
A Fortepanhoz került fotók szerzőiről általában keveset tudunk, így a hozzátartozóknak ritkán lehet köszönetet mondani. Nagy Gyula hagyatékának esetében azonban van kinek és van miért. Szeretnénk megköszönni a családnak, hogy nem csak a felvételeket juttatták el hozzánk, de a fotók keletkezéstörténetét is minden formában segítettek föltárni, hogy ne csak a képek álljanak Önök előtt, de a szerzőt, Nagy Gyulát is megidézhessük a Fortepan oldalán.
Alighogy publikáltuk augusztusban az eredetileg térhatású sztereó-változatban készült Schoch-fotóhagyatékot, máris jelentkezett szerkesztőségünkben „Lespola”, aki elkészítette az összes fénykép anaglif-változatát, melynek megtekintéséhez speciális vörös-ciáűn szemüvegre van szükség. Aprólékosan végzett munkájának eredményét meg is mutatta és kérésünkre be is számolt a részéletekről. Már az első beszélgetés után kiderült, hogy nem mindennapi feladatra vállalkozott, mégis könnyűnek ítélte ezt a munkát. Gyuris Tiborral egy óbudai étterem teraszán találkoztunk, ahol amúgy hivatása szerinti munkáját végzi estéről-estére, ugyanis bárzongorista.
- A zenélés sem a szakmám, eredetileg hobbinak indult és ez lett belőle. Autófényezőnek tanultam, majd az Ikarus mátyásföldi üzemébe kerültem az egyedi gyártó gyáregységhez, ahol a buszok karosszériáit fényeztük. 1976-ban mi készítettük az új Volvo buszokat, de azt a buszt is mi csináltuk, amivel aztán az ABBA az első road showkra ment. Két évvel később motoros táviratos postás, majd leveles kézbesítő lettem. Ez a munka 18 éven át tartott, azonban megártott az egészségemnek és a kialakult porckorong sérvem miatt munkát kellett váltanom. Ekkor jött megélhetési ötletként a zenélés, amiből mára már csak az önálló szintetizátoros esti fellépések maradtak, az se mindig. Mivel aránylag ráérek, elkezdtem foglalkozni ezzel az időrabló animációval, hogy lesz-e valaha valami bevételem belőle, még nem tudom.
