Tamási Miklós

A Fortepan legutóbbi frissítésekor Anonime néven megjelent egy szokatlan fotósorozat is a honlapon. Alább a képek hátteréről szeretnék pár részletet megosztani Önökkel.

02.jpgKét évvel ezelőtt különös albumot kaptunk egyik látogatónktól. Első ránézésre könyvnek tűnt, de nem az, hisz kizárólag eredeti fotónagyítások szerepelnek benne. A 140 oldalas album minden lapja egy-egy fénykép, időrendbe szerkesztve. Minden kép alján írógéppel írva a helyszín és az időpont szerepel, az első lapon “France 1958”, az utolsón “Paris, juin 1968.” A képek elé egy-egy ív fehér írólapot kötöttek, mintha a fotókhoz tartozó bevezető szöveg vagy valamiféle kommentár helye lenne. Talán a kötet egy fotográfus könyvterveként készült?

Az adományozótól tudjuk, hogy az albumra az egyik velencei ócskapiacon bukkant rá, de már oda is messziről érkezett. Az eladó mesélte, hogy korábban Berlinben vette egy hasonló piacon, de végül ő sem tudott vele mit kezdeni, így gondolta továbbadja. Immár két éve a polcomon áll, tettem jobbra, tettem balra, végül megmutattam pár hozzáértőnek, hátha valaki ráismer a szerzőre. A fotók ugyanis egységes hangnemben készültek, szinte kivétel nélkül street fotók, némelyik egészen pazar kompozíció. Csaknem biztos tehát, hogy egy nem is tehetségtelen fotós munkáiról van szó. A feliratok szerint a felvételek Algériában, Franciaországban, Belgiumban, Svájcban, Nyugat-Németországban és az Egyesült Államokban készültek, jórészt portrék, jelenetek kisemberekkel.

01.jpgElőször arra gondoltam, hogy megpróbálom én is eladni, de mint annyi üzleti tervem ez is csődöt mondott. A szerző azonosítása reménytelennek tűnt, jó pár órát eltöltöttem az interneten keresgélve, hátha ráakadok, de eredmény semmi. Közben a Fortepan is sokat változott. Elkezdtek külföldi képek is megjelenni a gyűjteményben, így most nyáron arra gondoltam, jöhet a “Velencei album” is. Jó helye lesz nálunk. Első körben 33 fotót tettünk föl a honlapra, megfejtés a Fórumra azonban még egyetlen képhez sem érkezett, ami nem baj. Hátha ez a kis cikkecske fölkeltette valakiben az érdeklődést és van kedve utánajárni, vajon ki lehet a “velencei album” jó szemű francia szerzője? Minden ötletet szívesen veszünk! Sőt, tudják mit? Ha valaki megtalálja a szerzőt, megkapja tőlünk ajándékba az eredeti albumot!

Bon courage!

Szerző: ForteBlog  2013.09.02. 14:58 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fortepan.blog.hu/api/trackback/id/tr855489154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

párnaevő 2013.09.03. 12:04:31

Ez nagyon izgalmas! Erica Anderson kizárva? www.imdb.com/name/nm0026686/
süti beállítások módosítása