Éppen száz esztendeje annak, hogy az amerikai Kodak-cég terjeszkedése elérte Magyarországot is. A kiváló adottságokkal, tiszta vízzel és friss levegővel rendelkező Vác lesz ettől kezdve a világcég magyarországi központja. Az Első Világháború és a zöldmezős beruházás grandiózus volta miatt csak tíz évvel később, 1922. márciusában kerülhet sor a gyár megnyitására. Angol irányítással 48 szakember kezdi a munkát az üzemben, ahol eleinte csak fotópapírgyártás folyt. Amikor elvégzik az első összehasonlító analitikát, kiderül, hogy a magyar és az angol termékek minősége tökéletesen megegyezik. Hétféle papírt készítettek ekkoriban a váci Kodak-gyárban, közöttük röntgenfényképezésre alkalmas papírt is. Még az év végén mind a 48 munkás sztrájkba lép, miután a vezetőség elbocsátja vezetőjüket, aki közvetítette a munkaadók felé a dolgozók egyhangú követelését. Levelükben jobb bánásmódot, megfelelő munkakört és magasabb fizetést követeltek.

Hat évvel később a névadó George Eastman is meglátogatja a váci gyárat, amely tíz évvel később már 160 főt foglalkoztat és 800.000 négyzetméter fotópapírt gyárt egy évben. A világháború első évében az angol vezetőség elhagyja a gyárat, majd nemsokára, 1944-ben hadiüzemmé minősítik át a gyárat, amely német igazgatókat kap. Az év végén a gyár gépparkját és nyersanyagait uszályokon nyugatra szállítják, az épületekre pedig december elején 49 bomba hull...

A váci Kodak, majd Forte gyár nyolc és fél évtizedes története érdekes és jól dokumentált gyársztori. Érdemes ellátogatni a Váci Levéltár Forte gyáras emlékoldalára, ahol egy guszta kis galéria keretében részben a saját gyűjteményükből, részben pedig a régi fortésok fényképanyagaiból összeválogatták és bemutatják a gyár történetének csaknem minden fennmaradt dokumentumát.

A képek külön-külön ablakban meg is nyithatók és felnagyíthatók, így tehát nem maradnak le az érdekesebbnél-érdekesebb sztorikról azok sem, akik egy múzeumban minden apró részletre is kíváncsiak. Akik azonban szeretnének komolyabban is bekapcsolódnia az egykorvolt gyár utóéletébe, azok megtehetik azt a Forte emlékoldalon, ahol számos linket is találnak a 2007-ben végképp bezárt üzem történetével kapcsolatban, és megtalálják az egykori termékek gyári adatait is.

Most induló Fortepan blogunk, amelynek célja, hogy a Fortepan Archívum életének minden fontosabb eseményéről beszámolót adjon, első bejegyzésével úttörő ősei előtt tiszteleg, akiknek a magyarországi amatőr-fényképezés országos elterjedését köszönheti.

Szerző: ForteBlog  2012.05.29. 13:57 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fortepan.blog.hu/api/trackback/id/tr704552944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ica Kriegler 2016.01.22. 18:43:23

Szerintem Nagy Gyula fotoi potolhatatlanok.Sajnos nem tudom letolteni,a kepeket' ehhez segitseg kellene. Sajnos sem cim, sem telefon nincs . F Janos
süti beállítások módosítása