Kedves Barátaink!

Ismét egy egyedülálló fotóhagyatékkal jelentkezik a Fortepan. Schoch Frigyes, Kovács Márton Ernő és Nagy Gyula szerzői anyagai után mától – minden bizonnyal az örökkévalóságig – szabadon kutatható és publikálható id. Konok Tamás fotográfus 1200 felvétele.

A szerző fiának, Konok Tamás festőművésznek köszönhetően, az elmúlt fél évben feldolgoztuk a mintegy 15 ezer darab fotót: papírképet, negatívot, diát tartalmazó hagyatékot és kiválasztottuk a nekünk legfontosabb képeket. A szerző klasszikusnak nem nevezhető (vagy mifelénk épp ez a klasszikus?) életútjáról a Fortepan Blogon olvashatnak majd részletesebben.

43206.jpgId. Konok Tamás (1899-1971) művész és katonatiszt volt egyszemélyben. Az 1930-as évek közepétől korának fotós krónikása. Győr, Sopron, a Szigetköz és szülőföldje, a Felvidék voltak legkedvesebb fotótémái. Mint hivatásos katonatiszt és amatőr fotós, a haditudósító század egyik parancsnokaként, páratlan képeket készíthetett 1942-ben, a keleti fronton. Egy igazi anti-Capa volt, aki kerülte a riport helyzeteket és szívesebben készített komponált felvételeket. A háború után kedvelt hobbijából kényszerű hivatás lett. Miután a honvédségtől elbocsájtották, ötven évesen fotós mestervizsgát tett és megélhetésképp műhelyt nyitott a saját győri lakásában.

Ha valaki rögtön a fényképek nézegetésébe kezdett, nehezen fogja nekünk elhinni, hogy egy katonatiszt, majd haditudósító képeit látta. Inkább gondolna egy romantikus hajlamú etnográfusra, vagy a keleti utazók kései követőjére. Szinte érthetetlen, hogyan tudta Konok Tamás kivonni magát a Don-i katasztrófa felé menetelő magyar tisztikar szellemiségéből és elvárásai alól? Hogyan maradhatott civil, ukrán és orosz parasztokat, piacot, csendéletet, folyót, menekülteket fényképező civil a hadsereg kötelékében? Bárhogyan is történt, id Konok Tamás fényképei egyedülálló lenyomatai a „másik Magyarország”-nak.

Itt szeretnénk megköszönni Varga János önzetlen munkáját, aki nem csak közvetített a család és a Fortepan között, de sokat segített a képek válogatásában, értelmezésében és datálásában is. A digitális másolatokat Németh Tamásnak köszönhetjük. Ez leírva pár szó. Időben több hónap munka! Köszönjük.

Barátsággal: Szepessy Ákos, Tamási Miklós

42625.jpg

Szerző: ForteBlog  2013.10.06. 21:48 5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://fortepan.blog.hu/api/trackback/id/tr435554546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Zb74 2013.10.07. 14:07:02

Lehet valahogy szűrni, hogy csak Konok színes fényképeit mutassa a rendszer?

ForteBlog · www.fortepan.hu 2013.10.10. 18:35:12

@Zb74: Egyelőre még nincsen ilyen funkció, de most készül egy nagyobb bővítés, amiben már benne lesz ennek a lehetősége.

janinho713 2013.10.19. 11:40:49

Nagyon köszönjük! Zseniális az oldal, órákat tudok eltölteni a régi képek nézegetésével. Van bennük valami, ami miatt az ember szinte megéli a nagyszülei világát, miközben lapozgat :)

cso zsi 2013.10.20. 00:07:59

@ForteBlog: Ez már kész lehet?
Mert ha az oldalon a gyűjtő/készítő nevére kattintok, akkor csak annak a képeit adja.

Zb74 2013.10.22. 14:27:01

@ForteBlog: Köszönöm.

@cso zsi: Nem ez volt a kérdés, hanem hogy az adott fotográfus/gyűjtő képein belül lehet-e a színesekre szűrni.